Szigetbecse, a Csepel- sziget igazi ékszerdoboza. A település nem közvetlenül a Duna partjára épült, mintegy 600-1000 méteres sávban szántók nádasok tölgyesek virágzása, teszi egyedülállóvá az itteni partszakaszt. Mindezeken túl a világhírű fotóművész André Kertész állandó kiállítását is megtekinthetik itt.
A Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei-(Soroksári) Duna holtága mellett fekszik, a fővárostól mindössze 48 kilométerre. A község az árvizek miatt nem épült közvetlenül a Ráckevei Duna mellé, 600-1000 méter választja el tőle, közben szántók, rétek, kicsiny nádasok, tölgyesek zöldellnek. A szép, rendezett település része a Kis Duna-part mentén mintegy 9 km hosszan húzódó üdülőterület, ahol több száz hétvégi ház található különlegesen szép természeti környezetben. Szigetbecse idegenforgalmát a horgászok és a vízpartra érkező nyaralók jelentik. Vonzó a becsei Duna-part - a holtág vidéke és a dunai szabad strand a látogató turisták számára.
A község egyik nevezetessége André Kertész fotóművész Emlékmúzeuma. A településen a Svábházak, a Faluház, a húsvéti tojásfutás, Mihály-napi búcsú és a Márton napi felvonulás emlékeztetnek a régi néphagyományokra. A község további értékes látnivalója az Életfa, ami az évek folyamán Szigetbecse szimbólumává vált.
Szigetbecsén a nyaralók és üdülők mellett egyik kedvelt szálláshely a Duna Parti Vendégház, amely egész évben várja a kikapcsolódni és pihenni vágyókat.
Történetünk
-
Szigetbecse a Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei-(Soroksári-) Duna holtága mellett fekszik, Budapesttől 50 km-re. Lakóinak száma 1470 fő.
A falu a sziget többi településétől eltérően nem tartozott a fejedelmi, majd királyi birtokhoz, hanem Becse-Gergely tulajdonát képezte. Először oklevélben 1297-ben fordult elő a falu neve. Nagy Lajos király 1347-ben Becse és Pereg falvakat birtokcserével a királyi birtokhoz csatolta. 1497-ben Beatrix, Mátyás király özvegyének személyében új tulajdonosa lett a szigetnek. A falu 1686-ban elnéptelenedett. Helyükbe először szerbek, majd stájer, bajor fejedelemségekből és osztrák területről 1696. körül katolikus németek érkeztek.
A 18. század elején a falu földesura, Savoyai Jenő herceg segítette a telepeseket. Az ő halála után a szigeti uradalomban Mária Terézia lánya, majd később annak a férje a birtokos. 1946-48 között a német lakosság nagy részét, kb. 400 embert kitelepítettek Németországba és kb. 100 embert Szovjetunióba vittek kényszermunkára (Malenkij robot). A falut jelenleg is több nemzetiség lakja.
Szigetbecsén ma is ápolják a régi néphagyományokat, a híres húsvéti "tojásfutást", amelyet húsvét vasárnap du. 5 órakor rendezik meg a Petőfi S. utcában.
Község nem csak egy művészi alkotással, hanem az egész közösség számára jövőbe mutató, gyönyörű ősi szimbólummal gazdagodott, amikor 2007-ben elkészült az "Életfa" szobor. A szobrot Nemes Ferenc fafaragó szobrász készítette el. A műalkotáson a harmadik évezredtől,vagyis 2001. január l-től született, szigetbecsei származású gyermekek nevét és születési dátumát helyezzük el. A tűzzománc emblémákat Fodor Piroska képzőművész készítette. Minden évben, az anyák napi ünnepség keretén belül rakjuk fel a szülők bevonásával az előző évben született gyermekeik emblémáit. .
Szigetbecse idegenforgalmát az üdülők, a horgászok jelentik. Vonzó a becsei Duna-part - a holtág vidéke, a dunai szabadstrand az idelátogató turisták, üdülők számára. A Ráckevei (Soroksári) Duna partján, mintegy 9 km hosszú területen épült ki a szigetbecsei üdülőterület, 640 hétvégi házzal.
A község nem épült közvetlenül a Ráckevei Duna mellé az árvizek miatt. Mintegy hatszáz - ezer méter választja el tőle, közben szántók, rétek, kicsiny nádasok, tölgyesek zöldelnek. Ez teszi ezt a Duna menti partszakaszt különösen megnyerővé.
Rokonai révén itt töltötte gyermekkora nagyrészét és itt kezdett fotózni is André Kertész világhírű fotóművész. 1985-ben bekövetkezett halála után, végakaratának köszönhetően számos munkája és személyes tárgya került a településre, ahol Emlékszobát rendeztünk be a tiszteletére. Szállásaink
-
DUNAI NAPOS NYARALÓ
Ráckevétől 3 km-re található közvetlen vízparti komfortos nyaralónk 20 m2-es stéggel, grillezési , bográcsozási lehetőséggel, fatüzeléses kemencével, csodálatos panorámával, csendes, nyugodt környezetben várja a látogatókat. A Ráckevei Duna-ág partján a horgászat mellett sok családi programmal tehetik még változatosabbá, élvezetesebbé üdülésüket. A történelmi városban rengeteg látnivaló akad pl. múzeumok, templomok, képtár. A nyaralótól 5 km-re termálvizes élményfürdő található.
Szolgáltatások: ágynemű biztosított, biotermesztés a portán, fűthető, hűtőszekrény, jól felszerelt konyha, kutya-macska bevihető, parkolás zárt udvarban, sporteszköz kölcsönzés, televízió, tűzrakóhely, grillező
Fizetési lehetőségek: Széchenyi Pihenő Kártya
Szobák száma: 3
Férőhely (fő): 8
Típus: magánszálláshelyCím: 2321 Szigetbecse, Napos partsor 205.
Telefon: +36-20/464-69-64
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.dunainyaralo.atw.hu
Magdolna Nyaralóház
Közvetlenül vízparton álló kétszintes nyaraló. Az emeleten 2 szoba vízpartra néző erkéllyel. Az alsó szinten konyha, fürdőszoba, nappali-étkező és szintén vízre néző terasz található. Udvara füves, a szőlőlugas alatt 3 kisebb autó is elfér. A nyaralóhoz 15 négyzetméteres stég tartozik. Az épület riasztóval van ellátva.
Típus: ház
Szolgáltatások: ágynemű biztosított, etetőszék, fűthető, hűtőszekrény, jól felszerelt konyha, műholdas -TV, parkolás zárt udvarban, teakonyha, televízió
Szobák száma: 2
Férőhely (fő): 5
Típus: falusi szálláshelyCím: 2321 Szigetbecse, Napospart 40.
Telefon: +36-70/457-23-30
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Dunapartman
Kis-Duna partján, teljesen felszerelt nyaralóházunk, saját stéggel várja kedves vendégeinket. A közelben éttermek, termálfürdő, lovaglási lehetőség, teniszpálya.
Szobák száma: 4
Típus: 2 ágyas
Fizetési lehetőségek: Bankkártya / hitelkártya, Széchenyi Pihenő Kártya
Szobák száma: 4
Férőhely (fő): 9
Osztályba sorolás (Nemzeti Tanúsító Védjegy): apartman
Típus: üdülőház
Telefon: +36-30/632-68-53Cím: 2321 Szigetbecse, Királyréti-dunasor 67.
Telefon: +36-24/415-114
Fax: +36-24/415-114
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.dunapartman.hu Épített örökségünk
-
ANDRÉ KERTÉSZ EMLÉKMÚZEUM
Szigetbecse a 20. századi fotográfia talán legismertebb alkotóművésze, André Kertész Emlékmúzeumával büszkélkedhet. Az 1849-ben született André Kertész gyermek- és ifjúkorában sok időt töltött rokonainál Szigetbecsén, első felvételein meg is jelenik az itteni táj és lakói. André Kertész élete végéig megmaradt ez a szoros kötődés, ezért örömmel fogadta a tervet, hogy felépítenek számára a faluban egy, a régi rokoni portához hasonlatos házat. Kertész ennek a létesítendő múzeumnak felajánlotta és el is küldte 120 eredeti, szignált fotográfiáját. Mivel a házból Kertész halála miatt Emlékmúzeum lehetett csak, ide került a művész New York-i lakásának néhány bútora és személyes használati tárgya is.
Nyitva tartás: Május 1-től Szeptember 30-ig Szombat és Vasárnap 10:00 - 17:00 óra között egyéb időpontban előzetes bejelentkezést követően.
Érdeklődni lehet: Polgármesteri Hivatal 2321 Szigetbecse, Petőfi Sándor utca 34.
Telefon: +36-24/513-510
Telefon: +36-24/513-511
Típus: emlékmúzeum, szakmúzeum
Látogathatóság: nyitva tartási időben, előzetes bejelentkezéssel
Belépődíj: nincs
Idegenvezetés előzetes telefonos kérés alapján választható
Akadálymentesített: részben
Szolgáltatások: mosdó/WC
Jelleg: művészeti
Cím: 2321 Szigetbecse, Makádi út 40.
Telefon: +36-24/513-510
Fax: +36-24/513-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu
NEPOMUKI SZENT JÁNOS SZOBOR
Régen a Petőfi Sándor utca volt a falu főutcája. Itt állt a községháza, művelődési ház, iskola, templom és a fontosabb középületek. A holt Duna-ág partján az 1993-ban újra felállított Nepomuki Szent Jánosnak, a vizek védőszentjének barokk szobra áll. A falut 1838-ban elöntötte az árvíz, ennek a magassága olvasható a szobor talapzatán. Szobor mellett egy magyar katona sírja van, aki itt harcolt a II. világháborúban.
Típus: köztéri szobor
Akadálymentesített: igen
Építészeti stílus: barokkCím: 2321 Szigetbecse, Petőfi Sándor utca
Telefon: +36-24/513-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu/szigetbecsei_seta
RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM - SZENT MIHÁLY TEMPLOM
Szigetbecse lakossága zömmel katolikus. Az egyszerű, copf stílusú templom védőszentje Szent Mihály. Neve napján hagyomány még ma is a faluban a búcsú megtartása. Templomunk 1800-1803 között Mária Krisztina főhercegnő férjének, Albert hercegnek a támogatásával épült. A főbejárattól balra egy kőkereszt talapzatán örökítették meg az I. világháborúban elesettek nevét (29 fő ). A templom falára 1995-ben a kitelepítés emlékére márványtáblát helyeztek el.
Típus: templom
Látogathatóság: előzetes bejelentkezéssel a polgármester úrnál
Akadálymentesített: igen
Építészeti stílus: copfCím: 2321 Szigetbecse, Petőfi Sándor 32.
Telefon: +36-24/513-260
Honlap: www.szigetbecse.hu
SZENT ISTVÁN TEMPLOM EMLÉKHELYE
A Petőfi Sándor utcán haladva mielőtt letérne a holtág felé, álljon meg a szép kis parknál. Középen kereszt látható, amely őrzi Szigetbecse első, Szent István vértanúról elnevezett templomának emlékét.
Típus: köztéri szobor
Akadálymentesített: igenCím: 2321 Szigetbecse, Petőfi Sándor utca
Telefon: +36-24/513-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu/szigetbecsei_seta
SZENT VENDEL SZOBOR
Az Akácfa utca elején áll Szent Vendelnek, az állatok védőszentjének a szobra. Nem véletlenül került ide. 1863-tól a közös legelőket a falunak ezen a felén jelölték ki, és a gazdák az állatokat itt (marhahajtó útnak hívták ) hajtották ki legelni. A szobor Szent Vendelt pásztorruhában, báránnyal és kezében bottal ábrázolja.
Típus: köztéri szobor
Akadálymentesített: igen
Építészeti stílus: barokkCím: 2321 Szigetbecse, Akácfa utca
Telefon: +36-24/513-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu/szigetbecsei_seta
SVÁB HÁZAK
A szép tornácos, vaskerítéses svábházak gyöngyszemei a falunak az 1800-1900-as évekből. (Petőfi Sándor utca 20., 24., 30., 35. szám ) Ebben az utcában rendezik meg a húsvét vasárnapi tojásfutást, ami ma is élő hagyomány Szigetbecsén.
Típus: lakóház
Látogathatóság: csak kívülről megtekinthető
Akadálymentesített: igen
Építészeti stílus: népi
Funkció: eredeti rendeltetés szerintCím: 2321 Szigetbecse, Petőfi Sándor utca 20 - 35.
Telefon: +36-24/513-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu/szigetbecsei_seta
SZIGETBECSEI TEMETŐ
A szép, gondozott sírok a hozzátartozók szeretteinek megbecsülését mutatja. A református temető, a felvidéki magyarok letelepedése után jött létre. Mindkét temető jól tükrözi a temetkezési szokásokat. A bejárattal szemben áll a II. világháború hősi halottainak (48 fő) emlékműve. Nézze meg a régi sírkövekből összeállított kerítést is!
Típus: temető
Cím: 2321 Szigetbecse, Akácfa utca
Telefon: +36-24/513-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu Rendezvényeink
-
André Kertész fotópályázat
A világhírű fotós André Kertész nevélvel fémjelezve a Szigetbecse Községért Közalapítvány minden évben fotópályázatot hirdet felnőtt és ifjúsági (18 éves korig) korcsoportban
Több kategóriában érethetik meg magukat a fotósok, mely minden évben változik.
2014-ben az alábi két kategória volt:1. Portrék, események Szigetbecse vonzáskörzetében: a pályázat célja fotóinkkal közelebb kerülni az emberábrázoláshoz, valamint a településünk vonzáskörzetében zajló események,
rendezvények megörökítése.2. A Csepel-sziget természeti értékei: a pályázat célja környezetünk állat- és növényvilágának, természeti értékeinek bemutatása.
Részvételi feltételek: nevezni lehet mindkét korcsoportban és mindkét kategóriában maximum 3-3 db A4-es színes vagy fekete-fehér papírképpel. Manipulált kép beküldése a versenyből való kizárást vonja maga után (a művészi koncepcióba illő változtatás nem számít manipulációnak). A pályázott fotókat digitálisan is kérjük elküldeni email címünkre.Nevezési díj NINCS.
Bárki pályázhat, nemtől, kortól, lakhelytől függetlenül. A pályázott fotók a kiíró tulajdonában maradnak, s azokat kiállítási tárgyként szerepeltethetik.
A 2015-ös pályázatról az alábbi elérhetőségeken tud információt kérni.
Szigetbecse Községért Közalapítvány 2321. Szigetbecse Petőfi S. u. 34.
telefon: 06-30-317-4285, 06-30-391-3325, 24-513-510A pályázott fotókból fotókiállítás nyílik a Petőfi Sándor Művelődési Házban Szigetbecsén.
Természeti értékeink
-
BALASSI TÉRI TÓ
A 2005. év augusztusára pályázati pénzből befejeződött a tó revitalizációja (felújítása), füvesítése és elkészült körülötte a sétány padokkal. A megszépült tér nagyszerű színhelye a falunapnak, télen pedig a korcsolyázásnak, jéghokinak.
Típus: kirándulóhely
Akadálymentesített: igen
Cím: 2321 Szigetbecse, Balassi térElhelyezkedés: A Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei Duna holtága mellett fekszik, a fővárostól 48 km-re . A hagyományait őrző s kulturális emlékekben is gazdag község közepén található ez a pompás tó.
Telefon: +36-24/513-510
Fax: +36-24/513-511
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu
ÉLETFA
A szobrot Nemes Ferenc fafaragó szobrász készítette el. 2007-ben avattuk fel a falunap alkalmából. A műalkotáson a harmadik évezredtől,vagyis 2001. január l-től született, szigetbecsei származású gyermekek nevét és születési dátumát helyezzük el. A tűzzománc emblémákat Fodor Piroska képzőművész készítette. Minden évben, az anyák napi ünnepség keretén belül rakjuk fel a szülők bevonásával az előző évben született gyermekeik emblémáit. Jelenleg 110 gyermek neve található az életfa ágain. A szobor az életet szimbolizálja, a törzs az anyát, anyaságot, a termékenységet jelképezi. Innen indul az élet, amely szétágazik. A törzsből ágak nőnek ki, melyeken megtalálható a nap, a hold, s különböző népi motívumokkal díszített csillag testek.
Típus: köztéri szobor
Akadálymentesített: igen
Építészeti stílus: népiCím: 2321 Szigetbecse, Balassi tér
Telefon: +36-24/213-510
Fax: +36-24/213-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu
HOLTÁG ÉS KÖRNYÉKE
Bél Mátyás a tudós, helytörténész írja a vidékről: a talaj homokos, de eléggé termékeny, megköveteli viszont a trágyázást és a háromszori szántást. A szántóföldek közepén egy kis erdő van keletkezőben sűrű tölggyel. Mivel legnagyobb részét alacsony part övezi, gyakorta ki van téve a folyó áradásának, s mocsár és ingovány képződik, különösen azon a részén, amely a vége felé terül el. Jelenleg 121 hektár a természetvédelmi terület: holtágak, ártéri erdők és a királyréti vesszős. A falu határában, Királyréten található védett természeti értékünk, a száz évesnél is idősebb fekete nyárfa. Magassága közel 40 m.
Típus: természetvédelmi terület
Akadálymentesített: részben
Jelleg: tanösvény, vizes élőhelyCím: 2321 Szigetbecse, Holtág
Elhelyezkedés: A Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei Duna holtága mellett fekszik, a fővárostól 48 kilométerre.
Telefon: +36-24/513-510
Fax: +36-24/513-510
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu
TŐZIKE TANÖSVÉNY
A tanösvény szabadon látogatható. Hossza 800 méter, babakocsival is járható. A holtág faluval átellenes oldalán szabadtéri pihenő található padokkal, esőbeállóval. A tanösvényt a település holtágának bemutatására hozta létre a Sziget-csücske Természetbarátok Egyesülete. A tanösvényről szóló kiadvány beszerezhető hétköznap a Polgármesteri Hivatalban, május 1től szeptember 30-ig szombaton és vasárnap az André Kertész Múzeumban.
Telefon: +36-30/391-33-25
Típus: kirándulóhely, természetvédelmi terület
Akadálymentesített: igen
Jelleg: tanösvényCím: 2321 Szigetbecse, Holtág
Elhelyezkedés: A Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei Duna holtága mellett fekszik, a fővárostól 48 kilóméterre.
Telefon: +36-24/513-510
Fax: +36-24/513-511
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szigetbecse.hu