Kiskunlacháza a kiskunsági autós- és kerékpáros túrák kiinduló pontja, sokoldalú kulturális és vízi-sport, wellness programok bázishelye is. Gazdag választékú kulturális és vendéglátó helyei minden igényt kielégítenek.

Kiskunlacháza a kiskunsági autós- és kerékpáros túrák kiinduló pontja, sokoldalú kulturális és vízi-sport, wellness programok bázishelye is. Gazdag választékú kulturális és vendéglátó helyei minden igényt kielégítenek.

Történetünk

A valamikori két önálló falu, Kiskunlacháza (Lacháza) és Pereg összeépüléséből, majd hivatalos egyesítéséből (1950) alakult ki, és ma már a környék legnagyobb településének számít.

A kiskun lakosairól és a középkori birtokos Lack családról elnevezett falu első ismert neve Szántó, amelyet 1285-ben említ először oklevél. Pereg szintén létezett már a középkorban, az 1300-as évek elejétől több helyen találhatunk rá utalást. A 150 éves török uralom alatt Lacháza többször menekülni kényszerült, Pereg pusztává vált.

Lacháza a 18. században a kiváltságos Kiskun Kerülethez, az ún. Felső-Kiskunsághoz tartozik, és mint ilyen, közös fejlődési irányt mutat a Jászkunsággal. Református magyar lakói I. Lipót uralkodása alatt a Német Lovagrend fennhatósága alá kerültek, majd ősi jogaik visszaváltása (redemptio) után szabadabb, feudális kötöttségektől mentesebb sorsot alakíthattak ki maguknak. A mezővárosi rangot 1839-ben érdemelték ki. Peregre, a török hódoltság alatt elnéptelenedett faluhelyre katolikus szlovák és magyar telepesek érkeztek a 17-18. század fordulója körül.

A nagyközség története szorosan összekapcsolódott a folyóval annak ellenére, hogy a Dunától mintegy 5 km-re helyezkedik el. Eredetileg mindkét falu jóval közelebb települt a Dunához, de az ismétlődő áradások miatt a lakosságnak biztonságos, magasabban fekvő helyre kellett húzódnia. Lacháza 1740 körül, Pereg 1770 táján költözött a mai helyére.

Római katolikus templomai közül a peregi barokk stílusú Szent Mihály templom 1772-ben, a modern (lacházi) Szent László templom 1992-ben épült. Református templomát mai formájában 1820-24-ben építette Hofrichter József.

Petőfi Sándor több ízben megfordult, verset is írt Lacházán. Itt töltötte gyermekkorát Kiskun Farkas László (1934-1995) költő, Gaál Imre (1922-1964) festőművész, akinek Gályarabok című falfestménye díszíti a református parókia volt tanácstermét. Peregen született a magyar népszokás- és népzenekutatás kiemelkedő személyisége, dr. Volly István zeneszerző és zenepedagógus (1907-1992) valamint Keresztes Mihály zeneszerző (1911–1993), a legnépszerűbb „magyar nóták” szerzője.

Kiskunlacháza ma ismert az itt rendezett motocross versenyekről, a hagyományos Peregi Búcsúról és a szeptemberben rendezett Kiskun Kulturális Napok, a júniusi László napi vigasságok rendezvény-sorozatáról is. A helységben művelődési központ és mozi, modern sportcsarnok, hangulatos pihenőház, tájház, helytörténeti gyűjtemény, lakodalmas ház stb. kínálata várja a látogatókat. Kitűnő szobrászok alkotásait, a hagyományos és modern falukép fényképeznivaló témáit találhatja itt a szemlélődő sétáló.

A mai Kiskunlacháza természeti-turisztikai értékeiről is ismert. A Duna-ág mellett nagy kiterjedésű, kulturált üdülőterület alakult ki. Az Angyali-szigettel szemben épült parti sétányról vagy evezős túra során jól megfigyelhető a romantikus vízi világ. A Ráckevei/Soroksári Duna-ágon kívül több horgász- és vízisportokra kialakított tó is felüdülést kínál, a Bugyi felé vezető út mellett és attól északra. A külterületi településrész, Bankháza mellett kezdődik a Kiskunsági Nemzeti Park (Apaj-puszta).

Kiskunlacháza a kiskunsági autós és kerékpáros túrák kiindulópontja, sokoldalú kulturális és vízisport-, wellnessprogramok bázishelye lehet. Gazdag választékú üzletei, kulturált vendéglátóhelyei jól megfelelnek a különböző fogyasztói igényeknek.

Szálláshelyeink

HAJÓS KÚRIA

A kúria az 1800 években épült, jelenleg panzióként üzemel 50 fő fogadására alkalmas. Szabadon álló, földszintes, T alaprajzú épület, amelynek rövidebb szárában, középen emeletes rész magasodik. Az emeletes oldalhomlokzat középrésze bástyaszerűen kiugrik.

Telefon: +36-30/984-54-80
Típus: vár, kastély, palota, kúria
Látogathatóság: nyitvatartási időben
Akadálymentesített: igen
Építészeti stílus: klasszicista
Funkció: eredeti rendeltetés szerint

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Hajós major
Telefon: +36-24/430-275
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


HOTEL APAJ LOVARDA

Nem csak szálláshely, hanem a lgyakorlott és kevésbé gyakorlott lovasoknak kiváló helyszín egy kis kikapcsolódáshoz.

Nyitva tartás: Hétfőtől- Vasárnapig: 08.00-16.00
Szolgáltatások: fogatozás, lovagoltatás, lovas bemutató, lovas oktatás, lovastúra, mosdó/wc
Telefon: +36-30/248-12-59

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Hajós major
Telefon: +36-30/960-27-91
Fax: +36-24/430-275
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.apajpuszta.hu


KUCKÓ PIHENŐHÁZ

Budapest közelében, a Duna és a Kiskunsági Nemzeti Park között, jó közlekedésnél (51-es műút 40. km), mégis csendes helyen, kertes házban várjuk vendégeinket. A ráckevei térség felfedezésre vár, számtalan apró csodájával. Ebben nyújthatunk segítséget, angol, német, lengyel, orosz nyelven is.

Beszélt nyelvek : német, orosz
Fizetési lehetőségek: Széchenyi Pihenő Kártya
Szolgáltatások: a szállásadó a házban lakik, fedett kerti pihenő, terasz, fűthető, hajszárító, hűtőszekrény, internet hozzáférés, ismerkedés a háziállatokkal, játszószoba/játszósarok, játékokkal, kutya-macska bevihető, parkolás zárt udvarban, társasjátékok, teakonyha, televízió, transzfer, tűzrakóhely, grillező
Szobák száma: 3
Férőhely (fő): 6
Akadálymentesített: részben
Típus: magánszálláshely
Telefon: +36-24/430-586

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Tavasz utca 1/a.
Telefon: +36-30/914-76-28
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Épített örökségünk

ANGYALOS HÁZ

A ház 1906-ban épült. A csúcsíveket imitáló vakolatdíszítés, a kétoldalt álló-lebegő asszonyalakok a gótikus épületszobrászatot idézik. A XIX-XX. század fordulóján virágzó stíluskeverés, az eklektika, illetve a historizmus hatása érezhető az épület stílusán. A csúcsíveket tartó nőalak két példányát Krízsik András 1920-21-ben mintázta szerelméről, későbbi feleségéről. A tulajdonos asszony halála után a ház sokáig üresen állt, majd 1988-ban a Kiskunlacházi Nagyközségi Tanács megvette az épületet az örökösöktől. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata egyedi védelem alá helyezte az épületet. 2008-ban az Európai Unió támogatásával (a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megpályázott pénzből és saját erőből) Kiskunlacháza Önkormányzata felújíttatta a házat. Az épület jelenleg falumúzeumként üzemel, melyben megtalálhatóak a hagyományos középparaszti életmód tárgyi emlékei.


Nyitva tartás: május 1. - október 15. szerda 14.00 - 17.00 óra
Előzetesen megbeszélhető ettől eltérő időpont is.
Telefon: +36-24/430-586
Típus: helytörténeti gyűjtemény
Jelleg: néprajzi, történeti

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Szent Imre utca 40-42. 
Telefon: +36-30/914-76-28
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


 KOSSUTH LAJOS SZOBOR

1902-ben közadakozásból állították Kossuth Lajos szobrát, mely az egyik legkorábbi időből való Kossuth szobor. Készítője Horvay János.

Típus: köztéri szobor
Építészeti stílus: klasszicista

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Kossuth tér 
Telefon: +36-24/519-830
Fax: +36-24/519-830
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.kiskunlachaza.hu


REFORMÁTUS TEMPLOM ÉS SZÉGYENKŐ

A kiskunlacházi református templom 1822-24-ben épült klasszicista stílusban. Hofrichter József pesti építőmester fő műve. Berendezés: padok, triglifes, rozettás párkányú falazott szószék, copf, 18. sz. vége. Az utcasorban szabadon álló, egyhajós, homlokzati síkban tartott tornyú templom. A templom előtt 18. századból származó szégyenkő áll.

Típus: egyházi épület
Látogathatóság: előzetes bejelentkezéssel
Belépődíj: Nincs
Építészeti stílus: klasszicista
Funkció: eredeti rendeltetés szerint

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Kossuth Lajos utca
Telefon: +3624430165
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


 RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM


A település két, párhuzamos utcáját összekötő telken észak-déli tengellyel szabadon álló, hagymakupolás, homlokzati tornyos, kontyolt nyeregtetős, félköríves apsziszáródású templom, félköríves kereszthajószerűen elrendezett oldalkápolnákkal, zárókövére az 1773-as dátumot vésték.

Típus: egyházi épület
Látogathatóság: előzetes bejelentkezéssel
Építészeti stílus: barokk
Funkció: eredeti rendeltetés szerint

Cím: 2340 Pereg, Szent Imre u. 27.
Telefon: +36-24/430-061
Honlap: http://www.kiskunlachaza.hu//index.php?option=com_content&task=view&id=42&Itemid=51

 

 

 

 

Rendezvényeink

KISKUNLACHÁZIAK HAGYOMÁNYOS SZÜRETI FELVONULÁSA

Hagyományőrző szüreti felvonulás lovas kocsikkal, néptáncos bemutatókkal Kiskunlacháza egész területén.

Típus: szórakoztató rendezvény
Helyszín: Petőfi Művelődési Központ
Telefon: +36-20/569-70-26

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Kinizsi utca 1.
Telefon: +36-24/519-975
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.muvhazkkl.hu

Gasztronómia

KAPITÁNY CUKRÁSZDA

Cukrászsütemények széles választékával várjuk kedves vendégeinket. Megtalálható kínálatunkban nagymama receptjéből a legújabb különlegesség is. Vállaljuk esküvőkre, rendezvényekre sütemények és torták készítését kiszállítással. Mindent a vendégért! Újdonságunk a fényképes torta.

Nyitva tartás: Egész évbne  Hétfőtől- Vasárnapig: 10:00 - 18:00 óra között  nyáron: 10:00-19:00 óra között.
Akadálymentesített: nem
Szolgáltatások: szabadtéri terasz
Típus: cukrászda, kávéház, kávézó
Telefon: +36309494527

Cím: 2340 Kiskunlacháza, Dózsa György utca 175.
Telefon: +3624433025
Fax: +3624433025
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.kapitanycukraszda.hu

Eseménynaptár

Nemzetiségi találkozó

May 2016
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31